A hatalmas kőfalak, a tágas termek és a huzatos folyosók nem éppen a meleg otthon érzését keltik. Mégis, a középkorban és az újkor elején az emberek évszázadokon át éltek ilyen épületekben – és bizony voltak módszereik arra, hogy ne fagyjanak meg.
De hogyan „szigeteltek” akkoriban, amikor még senki sem hallott EPS-ről, XPS-ről vagy párazáró fóliáról?
A vastag fal – az első „passzívház” megoldás
A középkori várak legfőbb hőmegtartó eleme maga a fal volt. Ezek az akár 1–3 méter vastag kőfalak hatalmas hőtömeggel rendelkeztek. A kő lassan hűlt ki és lassan is melegedett fel, így bizonyos szinten stabilizálta a belső hőmérsékletet – ez tulajdonképpen a hőtároló képesség elve, amit ma a modern építészet is igyekszik kihasználni.
Viszont a kő nem szigetel igazán, csak a hőmérséklet-ingadozást csökkenti. Télen hideg, nyáron hűvös – ez volt a kompromisszum. A falak közé néha szalmát, agyagot vagy mohát is tömtek, hogy valamennyire javítsák a hőérzetet, főleg a faépületeknél.
Fafödémek, gerendák és textilek – a belső „szigetelés”
A várakban a hideg falakat nem hagyták teljesen csupaszon. A tehetősebbek fali kárpitokat, vastag szöveteket vagy bőrrel bevont függönyöket használtak, amelyek nemcsak díszítettek, hanem hőszigeteltek is. Egy több rétegű textil sokat segített abban, hogy a hideg levegő ne keringjen közvetlenül a kőfal mentén.
A mennyezeteket gyakran fa gerendákkal és deszkákkal burkolták, amelyek alatt levegőréteg keletkezett – ez a levegőréteg pedig természetes hőpufferként működött. A padlóra szőnyegek, állatbőrök kerültek, hogy a hideg kő ne vezesse el a hőt a lábak alól.
A modern analógia? Ma ugyanezt a funkciót töltik be a belső hőszigetelések és burkolatok – csak precízebb anyagokkal.
A hőforrás: nem a fal, hanem a tűz
A középkori épületek „szigetelési rendszerének” legfontosabb eleme nem az anyag, hanem a hőforrás volt. A várak központi helyiségeiben hatalmas kandallók égtek, amelyek egész nap ontották a meleget. A kémények és füstjáratok nemcsak elvezették a füstöt, hanem részben átmelegítették a falakat, ezzel javítva a komfortot.
Egyes nagyobb kastélyokban már fűtött padló is létezett: a konyhából vagy kazánházból meleg levegőt vezettek a padló alatti csatornákba, ami felfűtötte a helyiségeket. Ez a római hypocaust-rendszer öröksége, amit a középkorban is alkalmaztak, főként kolostorokban és nemesi rezidenciákban.
Ablakok: a hőveszteség fő forrása régen is
A régi várak egyik legnagyobb gyengepontja az ablak volt. Kezdetben nyitottak voltak, majd később bőrrel, olajozott vászonnal vagy vékony állati hártyával fedték be őket, ami valamennyire áteresztette a fényt, de visszatartotta a szelet.
A 15–16. századtól kezdtek el üveget használni, de ezek a korai üvegek vékonyak és torzak voltak, így alig szigeteltek. Az üvegtáblákat gyakran kis darabokból, ólombetétekkel illesztették össze, ami még több hőhidat jelentett. Nem véletlen, hogy a nehéz függöny ekkor is alapfelszerelés volt.
A mai hőszigetelt ablakok (U-értékük akár 0,8 W/m²K) ezzel szemben drámaian csökkentik a hőveszteséget – a különbség évszázadnyi fejlődést jelent.
A modern szigetelés ősei – természetes anyagok
A régi időkben mindent felhasználtak, ami kéznél volt. A szalma, a moha, az agyag, a gyapjú és a lenrost mind természetes hőszigetelő anyagként szolgáltak.
Például Skandináviában a faházak réseit mohával tömték ki, míg Angliában a szalmatetők nemcsak vízállóak, hanem kiválóan szigeteltek is.
Ezek az anyagok ma újra divatba jöttek az ökoházak és bioépítészet irányzatával – vagyis a természet körforgása itt is visszaköszön.
A komfort illúziója: réteges öltözködés és helyiséghasználat
Nem szabad elfelejteni, hogy a várak lakói másképp viszonyultak a hideghez. A „komfortos” hőmérséklet akkoriban 15–17 °C körül volt. Meleg ruhát viseltek bent is, a vastag falú épületek pedig csak bizonyos helyiségeit fűtötték.
A nagy termekben, ahol ma turisták sétálnak kabátban, régen a tűz mellett üldögéltek, miközben a többi részt hidegen hagyták. A zónás fűtés – amit ma energiatakarékossági okból használunk – tehát nem új találmány, csak régi szükségszerűség.
Összegzés: mit tanulhatunk a múltból?
A régi kastélyok és várak nem voltak „szigeteltek” a mai értelemben, mégis sok olyan elvet alkalmaztak, ami ma is érvényes:
-
Vastag, nagy hőtároló tömegű falak
-
Természetes, páraáteresztő anyagok
-
Réteges belső hővédelem
-
Tudatos hőforrás-elhelyezés
-
Korlátozott, célzott fűtés
A modern építészet ezekből az alapelvekből építkezik – csak ma már hatékonyabb, tartósabb és tudományosan tervezett anyagokkal valósítjuk meg ugyanazt a célt: komfortos, energiahatékony és egészséges otthonokat építeni.